nem siratom a játékgépeket, bár azt írta vki, hogy a flipper is odatartozik, amiért a Sinya meg Ninja biztos ölne - viszont azt egész elképesztően jellemző.
Adóztassunk valamit fossá, majd csodálkozzunk, hogy kevesebb a bevétel!
Vidéken a “gépezés” tényleg sok rendszeres szociális segélyt nyelt be, és itt az egyik cél az volt, hogy ne játszanak az emberek. Bár feltehetően most majd elisszák vagy ultizni/zsírozni fognak. Mondjuk azt nem tudom, hogy a korábbi forgalom mennyi részét tették ki a kiskocsmák készülékei, és hogy most hol maradnak meg. Mert ha a játéktermekben maradtak a készülékek, az nagyjából jó. De ha pont a kiskocsmákban maradt meg, akkor eléggé mellé ment ez is.
tudomásom szerint, a legtöbb kocsmába beerőltetik a gépeket. a tiszamozi kávézójába egy-két hónapi járkált be két nagydarab kigyúrt csávó, és próbálták meggyőzni az igazgatót hogy itt helye van az automatáknak. volt amikor csapatban jöttek és tényleg rontották a levegőt.